btdk_tdk_admin összes bejegyzése

JNP Díjak, 2023

Az ELTE BTDK oktató vezetősége a 2023-as Juhász-Nagy Pál Tehetséggondozó Díjat Solti Ádámnak, az ELTE Növényélettani Tanszéke docensének ítélte. Ádám csoportjában az elmúlt évek során intézeti szinten is kiemelkedő számú sikeres TDK-dolgozat született, ezért is tartotta a BTDK fontosnak tehetséggondozó tevékenység díjazását.

Három év után ismét kiosztásra került a Juhász-Nagy Pál Ifjúsági Díj is, amelyet hagyományosan fiatalabb, de a tehetséggondozásban már kiemelkedő teljesítményt felmutató kollégáinknak szoktunk kiosztani. Idén Csizmadia Tamást, az Anatómia- Sejt és Fejlődésbiológia Tanszék adjunktusát díjaztuk, akinek hallgatói az elmúlt három OTDK mindegyikén díjazásban részesültek.

36. OTDK Biológia Szekció – ELTEs eredmények

36OTDK-Biologia_ELTE-cover

2023 április 24. és 26. között az ELTE Biológiai Intézete volt a 36. OTDK Biológia Szekciójának házigazdája. A konferencia 19 tagozatában közel 180 pályamunkát hallgatott meg a szakmai zsűri – a részletes programot itt olvashatjátok.

ELTE-s színekben 60 dolgozatot neveztünk és hallgatóink az alábbi eredményeket érték el: 36. OTDK Biológia Szekció – ELTEs eredmények bővebben…