Miért jelentkezz a 2020-as BTDK konferenciára? / Why participate in the 2020 Biology Student Competition?

Kedves “tédékázók”!

Jövő héten lesz az őszi Biológus TDK (BTDK) konferencia absztraktjainak leadási határideje (Frissítés: a határidőt kitoltuk október 26.-ra). Sokan már biztos eldöntötték, hogy szeretnének indulni, sokan esetleg vacillálnak, néhányan pedig inkább most nem indulnának, mert nem érzik elegendőnek az eddigi eredményeiket. Most elősorban az utóbbi két csoportot szeretnénk meggyőzni, hogy most (is) van értelme elindulni és részt venni a konferencián.

(For the English version scroll down, please.)

A BTDK Konferencia mindenekelőtt és -felett egy konferencia, azaz egy olyan esemény, ahol a tudományé, a tudományos eredményekről szóló konstruktív párbeszédé a főszerep. Akik már jártak ilyen eseményen, azok tudják, hogy az ilyen párbeszédek alapvetően előremutatóak, a konstruktív kritika, a „külső szemlélő” perspektívája nem egyszer vezetett sokkal érdekesebb és jobb eredményekhez később. Ezen túl potenciálisan fontos kollaborációk indulhatnak ki egyszerű konferencia-beszélgetésekből. Ennek megfelelően mindenkit biztatnánk, hogy a kísérleti tervét és eredményeit nyugodtan merje bemutatni – nem az a célunk, hogy csak „cikkre kész” adatokkal találkozzunk, a kutatási folyamat bármely pontján levő munkák értékes adalékai lehetnek a Konferenciának.

Hogy extra motivációt is adjunk, a résztvevők közt könyveket és könyvutalványokat fogunk kisorsolni, valamint a konferencia végén számos értékes díj is gazdára lelhet. Különdíjat oszt majd ki a Magyar Biokémiai Egyesület, a Magyar Immunológiai Társaság, a Magyar Biológiai Társaság, a Magyar Genetikusok Egyesülete, a Magyar Idegtudományi Társaság, a Magyar Mikrobiológiai Társaság, a Magyar Etológiai Társaság, a Magyar Bioinformatikai Társaság (és valószínűleg a lista bővülni fog). Ezek főleg konferencia-látogatási támogatások, az adott Társaság saját konferenciájára (előadási lehetőséggel), vagy a Társaság által támogatott valamelyik nemzetközi konferenciára. Ezen túl az UNICAM Magyarország Kft. a legszebb mikroszkópos felvételt bemutató hallgatót részesíti különdíjban, a Csodák Palotája pedig lehetőséget ad a legjobb előadásokat tartó előadóknak, hogy a Tudományos CsoPa Cafe sorozatban is bemutassák a munkájukat (és még családi belépőt is kapnak).

Szóval mindenkit, aki saját kutatást végez, nagy szeretettel várunk! A tudomány alapvetően kollaboratív tevékenység, ezt fogja az őszi BTDK Konferencia is tükrözni. Ne feledjétek, október 22. csak az absztraktleadás határideje, így még mindenkinek bőven lesz ideje elkészíteni a dolgozatot.

(A konferencia a „korszellemnek” megfelelően online lesz megtartva a Microsoft Teams rendszerében, így a járványügyi kockázatot is ki tudjuk küszöbölni. Hamarosan jelentkezünk a jelentkező felületek pontos linkjeivel is.)

Jelentkezni itt tudtok.

A BTDK vezetésének nevében,

Varga Máté, Lőrincz Péter és Vásárhelyi Zsóka

(English version)

Dear students,

Next week is the abstract submission deadline for our yearly Student Science Conference. (Update: we have extended the abstract submission period till 26th October.) Hopefully some of you have already decided to submit your work, or are at least considering to do so. We will try to provide some incentives here that might persuade those in the latter group that it is worthy to show your results.

The “BTDK Conference” – as it is colloquially known – is first and foremost a scientific endeavour. A conference where people can present and discuss their results with others, also interested in science. Those who participated already in scientific conferences will surely know that quite often the comments and the fresh eyes of an intrigued colleague can have a beneficial influence on the whole research project. It has never been our goal to display only “publication-ready” material. Research projects at any other point can be interesting, and if you have put in the long hours into your work, you should be ready to show it.

To incentivise participation we will distribute book vouchers and other small gifts amongst the participants, but there will be serious prizes as well. Multiple Hungarian scientific societies have agreed to sponsor special prizes during the conference. These prizes will sponsor the winners to participate in upcoming Hungarian or international conferences to present their work there as well. There will be special prizes for the best microscopic pictures as well, sponsored by UNICAM Ltd.

We are looking forward to welcome everyone who are doing active research! Science is a collaborative process, and we will do our best so the conference will reflect this. Do not forget that 22nd October is only the abstract submission deadline, so you will have plenty of time to prepare your work.

(In the current pandemic situation, the conference will be held online, through ELTE’s Microsoft Teams account. The links for the registration page will go live soon.)

You can use this link to upload the abstract.

Representing the BTDK leadership,

Máté Varga, Zsóka Vásárhelyi and Péter Lőrincz