TDK

Mi a TDK? – Összefoglaló

A TDK, ha lefordítjuk kódnyelvről, akkor Tudományos Diákköri Konferencia, a BTDK pedig Biológus Tudományos Diákköri Konferencia, aminek a konferencia része ne vezessen félre senkit, ez is elemi része a programnak, de TDK ennél sokkal többről szól.

A biosz.elte.hu/tdk oldalon találtok egy tömör összefoglalót a témában, itt pedig kicsit bővebben fogunk róla beszélni.

A TDK célja, hogy a tényleg elkötelezett hallgatókat mielőbb bevonja a kutatói életbe, megismertesse őket azzal, mivel is fog járni, hogy is fog kinézni a későbbi munkájuk, elsajátíthatják a területek legfontosabb technikáit, és ami a legfontosabb: gyakorlatot és kapcsolatokat szerezhetnek a választott területeken. Erre a hagyományos egyetemi keretek között nem mindig van lehetőség, illetve keret, így ha valaki „tdk-zik”, a programban részt vesz, az nagyon sokat hozzátesz a későbbi kutatói pályájához.

Felmerül, hogy hogyan is működik ez a „tdk-zás”. Először is tisztában kell lenni azzal, hogy mi az, ami az embert érdekli (legalább nagy tudományterület szintjén, mint ökológia, genetika), ha ez megvan, utána kell nézzen hol, milyen csoport foglalkozik hasonló témával, azt a kutatócsoportot meg kell keresni és jelentkezni náluk, hogy szeretne náluk tanulni, gyakorlatot szerezni, tdk-zni. Az egyetemen működő kutatócsoportok és tanszékek mindig fogadnak hallgatókat, de nagyon sok olyan egyetemen kívüli intézmény is van, akik szívesen fogadják, sőt hívják a fiatal, elhivatott kutatókat.

Ha meg van a hely, és elfogadták a jelentkezést, akkor kezdődik a munka. A választott kutatóhelyen megtanítják a terület fontosabb technikáit, gyakorlatait, megismertetik a hallgatót a terület szakirodalmával, gyakorlatával. Belelát az ember, hogyan is néz ki a valódi kutatói munka, annak valódi kihívásaival. A hallgató bekapcsolódik a kutatóhely munkatársainak a kutatási projektjeibe, saját kisebb munkákat is kaphat, ha már elsajátította a mikéntjüket.

A kutatási eredményeket pedig be is lehet mutatni – miként a való életben is be kell azokról számolni -, e célra szolgál a minden év őszén megrendezésre kerülő TDK Konferencia. Az induláshoz az addig elért kutatási eredményeket össze kell foglalni egy pályaműben, ami a bírálókhoz – már tapasztalt kutatókhoz – kerül, majd a hallgatónak egy 10-12 perces előadást is kell készítenie, amit a konferencia napján a zsűri és a hallgatóság előtt prezentál. A konferencia egyben verseny is, a zsűri minden szekcióban helyezetteket hirdetnek. A helyezéstől függetlenül, ha a zsűri érdemesnek ítéli, továbbküldheti a versenyzőt a kétévente megrendezett Országos TDK Konferenciára (OTDK), ahol a többi egyetem kutatóival is összemérheti az eredményeit.

Az OTDK-n elért helyezés beleszámít az MSc és Phd felvételi pontszámaiba.

 

Az oldalon megpróbáltuk összeszedni a