OTDK

A XXXIII. OTDK Biológia Szekcióját Debrecenben rendezik meg 2017. április 9-12. között.

Linkek:

A 2017-es OTDK központi felhívása.

A Biológia Szekció felhívása és honlapja.

Egyéb:

  • Az OTDK-ra továbbjutó pályamunkák bővített változatát az ELTE-s konferencia után kb. 40 napon belül kell majd feltölteni az OTDT rendszerébe (a pontos határidőről a továbbjutók értesítést kapnak). Az OTDK hosszabb (2017-ben 40 oldalas) dolgozatokat engedélyez – érdemes ennek elkészítésére is előre beütemezni az időt.
  • Az OTDK kiírásban szereplő alábbi feltételről időnként kapunk kérdéseket: “A TDK-pályamunka és a szakdolgozat/diplomamunka témája megegyezhet, de a címe nem. A TDK-pályamunka szövegének legalább 5%-ban el kell térnie a szakdolgozat/diplomamunka szövegétől“. Az 5%-ot senki sem méri patikamérlegen: ha a legkisebb erőfeszítést is teszed, hogy a később elkészülő változatot (pályamunka, illetve szakdolgozat) frissítsd egy picit, akkor már meglesz a bűvös 5% eltérés. A lényeg, hogy a két szöveg ne legyen teljesen azonos.
  • A nevezési díjat az ELTE-n kvalifikált pályamunkák után az ELTE fizeti. Általában a részvételi díjat is, de ez évről évre külön tárgyalás eredménye, így nem tudjuk biztosra ígérni.