Juhász-Nagy Pál Tehetséggondozó Díj

A Biológus TDK 2007-ben alapította a Juhász-Nagy Pál Tehetséggondozó Díjat, a tehetséggondozásban kiemelkedő eredményeket elérő biológus oktatók és kutatók munkájának elismerésére. A díjat a BTDK vezetősége ítéli oda: a döntésnél a kari és országos konferenciákon elért eredmények mellett az egyéb tehetséggondozói és szervezői tevékenységet is figyelembe vesszük.

A díj alap kategóriája mellett némelyik évben Ifjúsági Díjat is kiosztunk a még pályájuk kezdetén járó, de máris kiemelkedő eredményeket elérő témavezetőknek.

A díjat minden évben a hagyományos májusi Eötvös-napi TDK ünnepség keretében adjuk át.

A díj névadója, Juhász-Nagy Pál nemcsak világhírű ökológus, hanem egy egész nemzedék számára meghatározó tanítómester, nagy tudású polihisztor volt, aki az ELTE-n máig élő világszínvonalú ökológiai és elméleti biológiai tudományos iskolát hozott létre. Egyúttal ő volt a BTDK egyik alapítója, 1993-ban bekövetkezett haláláig vezetője. A névválasztással emléke előtt tisztelgünk.

Díjazottak:

Juhász-Nagy Pál Tehetséggondozó Díj: Bárdos György (2007), Zboray Géza (2008), Sass Miklós (2009), Csikós György (2010), Miklósi Ádám (2011), Böddi Béla (2012), Pál Gábor (2013), Rosivall Balázs (2014), Topál József (2015), Haller József (2016), Gácsi Márta (2017), Pongrácz Péter (2018), Sebestyén Anna (2019), Ódor Péter (2020), Szövényi Gergely (2021), Kubinyi Enikő (2022), Solti Ádám (2023), Varga Máté (2024).

Juhász-Nagy Pál Ifjúsági Díj: Ódor Péter (2007), Korcsmáros Tamás (2012), Fazekas Dávid (2015), Lőrincz Péter (2020), Csizmadia Tamás (2023).